Szemem tavai kiapadtak,
elszivárogtak a sós vízű patakok...
Barlang-számból sorra-rendre
eltűntek a fehér cseppkövek.
Egykor pergő, élénkpiros nyelvem
ma már csak száraz húsdarab,
nyálhiányban barlang mélyén letapadt.
Besüppedtek a rózsás dombok,
arcom halvány, csupa ránc,
elhordták kedves mosolyát
a mindennapi gondok.
Pázsit-hajam gyérül, deres,
minden egyenes - görbe lett...
Orrom viszket, fülem süket,
Ez a fej - már csak fejezet,
utolsó az életemből,.
Illusztráció a könyvből,
amit nem írt meg senki soha,
mert a történet olyan mostoha...
Mégis mindenki olvasta, ismeri,
aki a "szép kort" is megéri..
sajnos, mégsem élvezi.