Szívemben te voltál a forró nyár,
melynek melege kárhoztatott télbe,
S míg imád az éjben válaszra vár,
már elszegve a kísértés szegélye.
Alamizsnát az kér, aki koldul,
de üres kamrából adni oly nehéz,
S hidd el kedves, kőfal el nem lágyul,
hiába öleli karjával penész.
Fájdalom, ez szívem hordaléka,
mert bűnöm a kezdetektől örök,
De van bennem kétely, pro és kontra,
mikor barna szemedbe merülök,
S az estébe suttogom halk imám:
Heloise, szerelmem, ne várj rám!