NINCSEN KERT
– amikor majdnem szakítottunk Gabival –
Nincsen kert, ahova bejutni nem lehet,
és nincsen kapu sem, ami sosincs tárva;
de jaj annak, aki nem veszi azt észre,
hogy mikor nincsen az a számára zárva –
mert az összes ajtó sarokvasán billeg
– ha rosszul nyúlsz hozzá, becsapódik ismét,
s nincs az a varázsszó, mi kinyitja néked;
és nincsen reményed, hogy újra kezdhetnéd.
A fiam könyvében van egy angol mese:
egy kerítés felé gyerekek rohannak,
övék a titkos kert, másznak át a falon,
örömükben szinte extázisban vannak.
Ám, ha felnőtt jönne, eltűnne az öröm,
szürke köd terülne el a holdas tájon,
s virágcsoda-kertből nem maradna semmi,
csak egy fájó-édes végleg elmúlt álom.
Már több, mint öt éve elvétettem utam,
nem találtam jóra hármas keresztútnál –
s keringek-keringek vissza-visszatérve –
de jaj, a kiskaput sohase látom már!
Minden ág elgáncsol, minden tüske szaggat,
mivel én hibáztam, nem is szabad sírnom –
és hogyha pihenek, akkor szinte rosszabb,
mert aki az lenne, meg sosem találom.
(Veszprém, 1971. január 17.)
Hogy mindenkit megnyugtassak, a félreértések tisztázódtak, és nem sokkal később összeházasodtam Gabival. És együtt éltünk 2005-ben bekövetkezett haláláig