Fent az égnek kékellő tükörén
kibontja aranyló szöghaját a Nap
alant a kert zöld gyepszőnyegén
dúsan omlik el ezüstös harmat.
Mozdulatlan minden,a szél sem lebben
a fák smaragdzöld ruhája fürdik
a lágyan hulló nyár-végi fényben
míg a tücskök dalukat égre küldik.
S ha fölkúszik delelőjére a Nap
felperzsel mindent ,amit lehet
bocsát ránk izzó fénynyalábokat
kiégeti szemünkből a könnyeket.
Mert hiába hűvösek az éjszakák
még a nyárutó szórja tűzsugarát.