Depresszió
Írta: fava Dátum: Szeptember 07 2011 19:17:15
MM
Kopp-kopp… esőcseppek
mélabús, egyhangú zenéje,
erősebb most mint a város
sokszólamú állandó beszéde.
Teljes hír
Depresszió
Kopp-kopp… esőcseppek
mélabús, egyhangú zenéje,
erősebb most mint a város
sokszólamú állandó beszéde.
Vízhangja felülkerekedik,
erőszakos kézzel kopogtat,
belső feszültség ébredezik,
hatalmas mancsával fojtogat.
Újra szétterül a csönd,
mint szeptember párafüggönye,
vele a depresszió ragadozó,
fáradt közönye.
Levegőben ökörnyál szállong
biztosan szakadna,
ha remegő kezem beleakadna
félig átélt álmomba.
Az idő elsuhanó látomásokon lebeg,
lépteim zaja széltől befújva,
lényemnek féltett legértékesebb ága beteg,
esetlenül, törötten, száradva.
Gondolataim megállnak,
megmerevednek, konokul szétfolynak,
megingatják bátorságom,
szavak éles fájdalommal szikráznak.
Csak a csönd áll orvul meglapulva,
Kitátva falánk pofáját,
hogy elnyeljen egészben
földhöz szegezze képzeletem szárnyát.
Mégis… áttetsző borsónyi kis golyó
egy könnycsepp különös fénnyel,
elindul felfedni a sötétséget
mi valahol legbelül székel.
Kopp-kopp könnyeim őszi zenéje,
parányi vízmag tisztító ereje.
Mosolyom rezdül - az vagyok újra
utcai áradat parányi atomja.
Magával ragad az élet hulláma,
újra úszok, újra csak tévelygek rajta.