Haragvó, ádáz szél tépázza a fákat,
lombjaikba marva, míg bele nem fárad.
Visszavonulót fúj, s lassan újra támad,
agresszív, bősz harcos, egy gyilkos vadállat.
Zord lelke sikítva az utakat járja,
pusztító szelleme, az ég katonája.
Tisztára kisöpri a földi világot,
porral vakítja el, azt ki eddig látott.
Nyomában a sírás, földre szakadt ágak,
kettétört életek, szebb napokra várnak.
Elül a por, lassan, kitisztul az ég is.
Lenyugszik a világ. Hisz lesz holnap mégis…