Nyárral múlunk
Írta: June Dátum: Szeptember 11 2011 13:44:11
V
Alkonyfotelbe ül révedésem,
odakint szél csellója játszik őszi
melankóliát, lanyha bíbor szövi
a láthatárt, az est légterében
Teljes hír
Alkonyfotelbe ül révedésem,
odakint szél csellója játszik őszi
melankóliát, lanyha bíbor szövi
a láthatárt, az est légterében
egymásból kiernyedő tüzünk látom.
Éhes vércseként szállt ölelésünk
ablakába, minden törekvésünk
láz-gyönge, hiszen már koporsószárnyon
ránk is zuhant a szerelem múlása.
Kéj-fűtött sóhajaink kemencéje
csak hamvakat lehel már, a szenvedély
iránytűje télbe mutat...Útjára
terel minket a csókok feledése,
nem vagyunk csupán száradó rekettyék.
Bár virágunk Nap-aranyló uszálya
maga volt a gyönyör selyemfénye,
rajta már szépségünk sem terem rég.
Mint bőszült héják tépett toll-hullása,
úgy hullunk alá a veszteségnek,
izzó fájdalomhőnkben egy csepp remény
sincs ezután...Úgy múlunk el, akár
a nyár kamasz-hevű lobogása,
seb-esőn csitul szívünk forrongása,
olyanok leszünk, mint tél-előn a táj.
Elhallgat bennünk az öröm patakja,
mely eddig cserfes-hetykén csobogott,
illúziókkal hiába foltozom
e kínt, mert orchideánk ma szalma csak.