Álmos folyó felett fűzfa kazla ring,
arany tavirózsa halványan virít,
az ég teraszára az ősz csendet ráncol
és a fény vajszínű lepkéje táncol.
Törékeny fátylával borzol az este,
ábrándot sző rám a mélybarna beste,
elhalkul a nap és az éj ügyelve,
hangtalanul tárul, oson fülelve.
Hosszú ásításba fog a renyheség,
sután megoldja fügefalevelét,
majd kinyújtózik szinte belereszket,
ahogy a sötétben szemet meresztget.
Álmokon túl vágyaink felsuhognak,
karjaink érzik szárnyát kapuknak,
zsalut lendít a lég, csapdos az ablak,
ugye érzed most mennyire akarlak.
S a tikkadt sóhaj napbarnított arcán,
kinyitsz, mint éhes szél a rózsát, tarkán,
az éjfél kósza visszhangja andalít,
ölem pezsgő álmot dajkál hajnalig.