Az ember tragédiája
Írta: iytop Dátum: Szeptember 28 2011 17:40:37
MM
Az egész építkezésednek négy fala, az örökkévalóság,
S a lépcsői az örökkévalóság szélessége,
A létra a magassága,
Teljes hír
A szomszédom könyörületlenül gyűjtött:
Magtárakat, csordát, földeket, gyümölcsöst,
S az uralkodása elnyúlt...
Az ég aljáig uralkodott.
A Nap lenyugszik és mindennap kél,
A négy zsebéből, mert az Éj is övé,
Páncélzatával együtt....
Hol a csillagos Ég.
Így a fénye is a karámjához tartozott,
Patkoltatta, gyeplőt is tett rá.
S a levegőből villámként ...
A földbe rúgott.
Jaj, a mélységet szorozta a magassággal,
Szomszédom ki e földhöz tartozott,
Az idő múlásával ...
Istenem, mint jó szomszéd is rád gondolt.
Odáig jutott, hogy a levest tölcsérrel kapta,
S a szemei jámboran kiszáradtak,
A vég őt is utolérte,
Füle süketen feküdt penésszel tömve.
A gyomrát tövis, csalán, éretlen szőlő átjárta,
S adták a hírt: Bőségben érte a halála.
Fejbúbja üresen, egy puha gomba lett,
S az idővel lassan elment.
Istenem, talán ez a szokás,
Ó Te szerencsétlen teremtés,
Lassan szétszóródsz, hát ...
A királyokból is port, hamut látsz.
Hajtogattad a királyságodat,
Göngyölítetted, mint egy cigarettát,
Építettél, állványokat emeltél...
Most pedig egy kis füstöt fújdogálsz.
Az egész építkezésednek négy fala, az örökkévalóság,
S a lépcsői az örökkévalóság szélessége,
A létra a magassága,
De mikor összedől, abban a pillanatban,
Szárnyaid vergődni fognak a föld alatt,
Némán fogod harapni a földet...
Ember s akkor tragikusan minden elszakad.