Vörös kandúr cicám cirókál,
Követeli, még szeress! Berci,
Hej, cicám, elég legyen!
Fejét dugja tenyerembe, s még
Követeli cirókát. Meguntam,
Tovább álltam, kis fának alját
Kapáltam. Cicám nem maradt el,
Nem messze tőlem, szőlő alatt,
Leheveredett, csak egy pillanat.
Kapálásba elmélyedtem, téptem
Gyökerét a gaznak, csírája sem
Maradjon. Egyszer csak valami
Roppan, hirtelen felnézek, cicám
Szájában egér farka lóg! Most úgy
Mond, önfeledt volt, de nem
Dorombolt! Vadnak vágya hódolt.
Nem tudom, homlokomon verejték,
Naptól, vagy látvány erejétől volt!
Mit tehettem, tovább álltam.
Fűnyíróval, füvet nyestem.
Haragudtam a cicámra, miért most?
Az elébb még tenyerem alatt,
Szájából muzsika szólt!
Míg azon elmélkedem,
Ki ellenség a természetben?
Molnár zsákjának az egérke!
Egérkének, cicám az ellensége?
Még borzongok, ha tehettem volna,
Cicát elkergetem! Már tettem ilyet!
Evégett, mókáznak is vélem!