Megtagadott angyal
Írta: Kiro Dátum: Október 03 2011 18:01:56
MM
Keserű könnyeim patakként zuhognak szememből,
Hiszen társaim megtagadtak engem a mennyekből.
Te voltál ki miatt ellöktem az örök, szép életet,
Mert hazudtad, hogy szíved csak engem szerethet.
Teljes hír
Halott a lelkem, s nem sóvárog, nem sír már,
Meghalt minden, úgy ahogy most az idei nyár.
Kopár szirteken egy csapzott szárnyú madár pihen,
Sivárság nyugszik a bús, élettelen lelkemen.
Szavak nélkül is tudhatom már nincs jövőm,
S talán már a holnap kusza órájára sincs időm.
A csillagok rég könnyezve tekintenek felém,
S a Hold sem kísér el már ködfátylas, fényes egén.
Sóhajom a magasba szavak nélkül, csak némán szál,
S a várt igaz, s tiszta válaszra sehol sem talál,
Hát most kérlek nézz mélyen a szemembe,
S keress válaszokat sietve a kacér lelkedbe.
Hiszen te voltál az ki akkor sötétbe lökött,
Ki otthagyott a vihar felhők romjai mögött,
Bár te nem kérted, hogy szívem neked adjam,
Nem suttogtál kedves szavak soha sem halkan.
S most csak csendesség honol a rút táj felett,
Érted dobtam el, én ostobán szerelmes, a lelkemet.
Letéptem akkor szárnyaim csak hogy veled legyek,
Félre toltam a becsesen csillogó, alázatos kincseket.
S most mint nincstelen kergetem az őrült szelet,
Hogy bocsánatot kapjak majd, a mindenek felett.
Néma lettem, s már nem szólhatok az ég felé,
Ezüstlő villámokat szórnak az angyalok a lábaim elé.
Keserű könnyeim patakként zuhognak szememből,
Hiszen társaim megtagadtak engem a mennyekből.
Te voltál ki miatt ellöktem az örök, szép életet,
Mert hazudtad, hogy szíved csak engem szerethet.
Minden csak is érted volt csupán senki másért,
Viszont te megtagadtál egy züllött, kósza árnyért.
S most halott a lelkem, s nem sóvárog, nem sír már.
Meghalt minden, úgy ahogy most az idei nyár.