Ha kell életemet, adom,
Ha kell csillaggá, változok,
S szíved melegével együtt,
Örök boldogságot álmodok!
Ha kell, leszek egy néma rózsa,
Leszek útszélén álló örök barát,
Ki mindig kimondja csak néked
A megbocsátásnak igaz szavát!
Leszek én az örök mosolyod,
Leszek én könny az arcodon,
Mely gyönggyé változik újra,
Egy csodálatos érző alkonyon.
Leszek én örök holdvilágod,
Leszek néma életfa a tereken,
S egy aprócska igaz boldogság,
A zord, kegyetlen örök hegyeken.
Szívemben aranyló napsugár,
Gyémántfelleg kergette álom,
Melyben ma is rózsálló arcod,
Oly csodás szépségben látom.
Hallom szavaid, s könnyezem,
S kitárom újra átlyuggatott szívem,
Úgy kérve tőled, ó nagy égben lakó
Add vissza az, én gyermeki hitem!
Hadd öleljem újra át a szegényeim,
Hadd legyek én az-az örök mosoly,
Mely újra kimondja boldog szavakkal,
A koldusaim szíve többé, nem fogoly!
Egyszer, régen életet kaptam
Életet, hogy csillag lehessek,
Ki mindig fényével írja szívedbe,
Nagyon, de nagyon szeretlek!