A vándor óhaja
Írta: Jack51 Dátum: Október 07 2011 08:01:33
V
Mint magányos, kivert zarándok rongyosan
vergődik pusztában éhesen, szomjasan,
úgy óhajtanám én is a megtört, dermedt
szívemmel csodás, felemelő szerelmet.
Teljes hír
Alekszej Nyikolajevics Apuhtyin
(184o-1893)
Mint egy magányos, kivert zarándok c.
versének átköltése
A vándor óhaja
Mint magányos, kivert zarándok rongyosan
vergődik pusztában éhesen, szomjasan,
úgy óhajtanám én is a megtört, dermedt
szívemmel csodás, felemelő szerelmet.
A vándor aranyat, s rubint nem becsül,
tekintete a gyémánthegyre nem vetül.
S ha valahol csillogó patak ered meg,
gazdag kincsével fizet ő napkeletnek.
Nem kell már vágy, mely éget, lázad, sajog,
sem sötét éjszakák, vagy izzó nappalok
s restellnivaló féltékenység keserve,
vagy égő csók, mellyel nem vagyok betelve.
Csak egy szerelemfény kell, ezt kérem csak én
ha egyszer villogni fog szíved rejtekén,
és jelzi simogatásod s szemed fénye,
szád, bár üres apróságokról beszélve.
Óh', az a perc nekem örök szentség érzem,
nagy örömmel fogom dicsérni végzetem,
nem bánom én, az élet bármit is hoz rám
az sem érdekel, ha bajok záporozzák.