Egy járt úton haladni sokkal könnyebb,
Nincs meglepetés, nincsen buktató,
Nem fáradsz el, nem ejtesz fölös könnyet,
Kényelmes séta, pont neked való.
Ha futsz, jó időt futsz, a siker adva,
Játék a táv, úgyszólván semmiség;
Sehol egy kő, sehol egy rejtett csapda,
Messzire látsz, feletted kék az ég.
De fenn a csúcson, irigykedve nézem,
Ahol azelőtt még senki se járt,
Lobog a zászló a jégcsákány-nyélen,
S bennem egy hang szól: menj te is, csináld!
Ha nem lennének pionírok köztünk,
Ha nem lenne, ki előre mutat,
Egy nagy kérdőjel lenne létünk, földünk,
Mert az talál csak újat, ki kutat.
Mi nem jutunk fel sohasem a csúcsra,
Mi nem törünk dzsungel-ösvényeket,
A járt utakon jövünk-megyünk újra,
És nem kockáztatunk, amíg lehet.
Így egy leszünk csak a hét milliárdból,
Rólunk nem írnak majd lexikonok,
De nem kell félnünk gyilkos lavinától,
Járt utakon szinte kizárt dolog.
Mégis, mégis, a járatlan úgy csábít,
A felfedezés remélt öröme,
Hogy első lehetsz ott, ahol ez számít,
A „sikerült” verejték-gyönyöre.
Most hagyjuk el, vagy ne, – ez itt a kérdés –
A járatlanért a már járt utat?
Egy életen át marad a kísértés,
De győz a vágyon – a gyáva tudat.
2011. szeptember 17.