Velem vagy nélkülem
Szinte nem is értem, mi fűz minket össze.
Sok bosszúság lenne, mi együvé kötne?
Mert lassan már csak ezt érzem,
mintha szüntelen meghallgatatlan lenne szívem.
Persze vannak mesés pillanatok is,
amitől azt várnám, előbbre visz,
s mégsem. Hiába van némi jó,
ha képes lerombolni akár egyetlen szó.
Amit tőled hallok, vagy amit nem,
a kínzó némaság, a sok elvesztegetett alkalom,
mikor együtt lehetnénk, és beszélgethetnénk,
s én mégis csak a zsibogó csendet hallgatom.
Pedig ha lehetne, minden percemet neked adnám,
minden szívdobbanásomat neked szánnám,
s te mégsem értékeled,
úgy érzem, talán semmibe veszed.
Persze, ha kicsap belőlem a méreg,
csitítasz, hogy szeretsz,
és én el is hinném, hogy ezzel egy jobb útra vezetsz,
hogy lássam érzéseid, s mégsem teszed.
Értem én, ha gondjaid vannak, nem vagy vidám,
ilyenkor is csak érted szól minden hitetlen imám,
nem értem, miért nem észlelem a viszonzásod,
vagy tenni, szeretni akarásod.
Mintha nem is lenne szíved enyém,
mintha csak pótlék lennék,
időtöltés, ha nincs más dolgod,
mintha szereteted nem is irányulna felém.
Csak akkor beszélhetek veled,
ha kényed vagy időd úgy tartja,
s mikor megtehetnénk is csak szívemet marja,
hogy sebesen elillansz valahova.
Mindig akad valami, vagy valaki,
akit elém helyezel,
és amit ezzel kifejezel,
megöl bennem valamit.
Elegem van már az aljas mérgelődésekből,
a hallgatásból és egymás kerülgetéséből.
Nem tudod, miért dühítenek apróságok,
s mindezt azért, mert nem érted, mire vágyok.
Úgy látszik, mintha ez nem is érdekelne téged,
semmitmondó szavak halmaza,
amik trükkösen vannak megfogalmazva,
hogy tartsák bennem a lelket.
Azt is felfogom, hogy egy ország áll közénk,
azt is megértem, hogy ez nehézségeket von körénk,
s hogy nehezen fejezed ki magad, de nagyon fáj nekem,
hogy a befektetett energiámat nem látom visszaköszönni egyszer sem.
Egy rossz nap után jön egy borzalmas,
és nem sok minden van, mi lehetne erre vigasz.
Csakis az, hogy időt szánsz rám, időt töltesz velem,
mikor csakis te és én vagyunk ketten.
Nem akarlak rabláncra kötni,
sem a megszokott kis világodból kirángatni,
de meg kell, hogy értsed,
szükségem van rád, még ha nem is kérted.
Nem gondolom, hogy egymáséi lennénk mindörökre,
de érzéseim, és érzéseid viszonyában,
annyit kérek, mutasd meg, mit rejt szíved, bártan,
hogy ne csak reméljem, hanem tudjam, igazi szeretet valójában.
Sosem kívántam lehetetlent, úgy vélem.
Csak a viszonzását kérem,
annak, amit eléd tártam,
és szívem mélyéről neked adtam.
Nem akarok nagy szavakat zengeni,
csak őszintén, nyíltan beszélni.
rólunk, rólad, s rólam,
és kimondani mindent elszántan.
Nem táplálok kósza reményeket,
hogy majd értem feladsz mindent,
vagy csak néhány dolgot,
sosem vallottam efféle eszméket.
Igen, azért ez valahol rosszul esik,
hogy én csak futó kaland leszek, ha leszek,
mégis kitartottam, kitartok ezután is,
de szeretném meglátni ebben az értelmet.
Ha goromba és nyűgös vagyok,
előbb el kellene mélyen gondolkodnod.
Tedd fel a kérdést!
Vajon miért lett ilyen hangulatod?
Láss a tények lesújtó képe mögé, s meg nem bánod,
és próbáld megérteni, amit én kiállok.
Attól, hogy eközben nincs senkim, az nem azt jelenti,
hogy játszhatsz velem, még ha nem is annak szánod.
Legyünk őszinték, hisz mindketten tudunk mindent,
és úgy gondolom, még ha nem is örök e kapcsolat,
ne veszekedésekkel éljük meg, s úgy hogy szüntelen
rosszérzés kering köztünk,
hanem hogy javarészt egymás szavára odafigyelünk.
Olyan nehéz volt mindezt lejegyeznem,
mégis erőt vettem magamon és megtettem.
remélem, ha a soraimat olvasod majd,
történetünket jobb útra terelhetem.
Mindez nem ellened irányult,
csupán segítséget nyújt,
hogyan is érthetnél meg engem,
remélem boldog leszel, velem vagy nélkülem.