Távolban harang zúg
Írta: Gyorgyi 53 Dátum: Október 15 2011 17:47:46

---

V

az istentől mielőbb bebocsájtást kérne,
kik szerették sírnak, s felnéznek az égre,
könnyek hullnak érte, fájón peregve,
nem látják, hogy megváltás, ami utolérte.

---

Teljes hír

---

Oly nagy a csend,
nem jár az óra sem,
megállt a pillanat,
két mutató pihen,
a fák is némák,
levél sem rebbent,
lepergő múltad gyorsan kővé dermedt.
Elhalkult a nóta, nem mulat már senki,
nincs az embereknek kedve bálba menni,
a halál csuhája suhog fenn az éjben,
villog a kaszája szürke messzeségben.
Mindenkit elér,
elér a bús magány,
a halál nem válogat,
vonszol maga után,
lengeti kaszáját
és elragad,
őrjítő kín mar,
mint rozsda a vasat,
lüktet a halánték,
hideg a veríték,
az élettől már
minden perc
ajándék.
Ki szenved,
szabadulna végre,
az istentől mielőbb bebocsájtást kérne,
kik szerették sírnak, s felnéznek az égre,
könnyek hullnak érte, fájón peregve,
nem látják, hogy megváltás, ami utolérte.
Fagyos tekintetek szelik most az eget,
köd fátylán át keresve égi képedet,
éppen hazavártak, te elmentél mégis,
odakinn eső hull, sirat még az ég is.
Menj csak, menj utadra, jaj már vár amott,
ki idelenn egykor neked életet adott,
bánat járja lelkét, miért időd lejárt,
s nagy a boldogsága, hogy újra rád talált.
Menj csak, menj utadra, hisz hosszú volt az út,
volt öröm, volt bánat, volt sötét alagút,
emléked őrizzük a múltnak ködében,
lemosod bánatod angyalok könnyével.
Borongós az idő, hideg és sötét,
a távolban harang zúg éppen valakiért,
megfáradt teste, mint késő őszi falevél,
porba hull és örök nyugovóra tér.