Behunyom a szemem
Írta: encikeangel Dátum: December 17 2007 04:31:41
Hiszem azt, hogy talán mindenki visszakapja,
Kit elveszített, kinek az emlékének már rabja.
H
Teljes hír
Behunyom a szemem
Újra csak itt termettem székemben,
Zsebkend?im úsznak a könnyekben.
Furcsa, régen mi voltam, s mára mi,
Halvány árnyékom, egészen parányi.
Elkeseredett ábrázat köszön vissza,
Mikor tükörbe nézek, hófehér tiszta.
Csak szemem izzik, vörösen világít,
Mell?lem a magány csak nem tágít.
Behunyom szemem, s némán meghalok,
Pilláim közül könny buggyan, zokogok.
A rnélküled világr1; eltemet, hiányodban,
Már megváltó reményt látok halálomban.
Összetörve, megsebezve, örökre feledve,
Kuporgom székemben, csókodat remélve.
Ajkam vérzik, egy dalt mormolok minden,
Megtört szívért a világon, hiszek a szépben.
Hiszem azt, hogy talán mindenki visszakapja,
Kit elveszített, kinek az emlékének már rabja.
És édes álmok jönnek akkor majd, karjába zár,
Ölel, csókol, úgy érzem több akadály nem vár.
De én balga, már csak álmodok, annyira vágyom rád,
Testem kih?lt, lelkem tombol, látom a fényl? csodád.
Messze vagy, nyújtom kezem, el még sem érhetlek tán,
Emlékszem még mi történt a csodálatos nyár alkonyán.
Minden, minden gyönyör?ség volt, szerelemt?l izzott,
Körülöttünk a leveg?, égen a Nap fényesen ragyogott.
S most tél van, fagyos tél, nélküled fázom, ó, elmentél,
Elhagytál, szürkeség és szomorúság ölel, s te elfeledtél.