Hétmérföldes csizmámban Galiciában
Írta: gufi Dátum: November 04 2011 17:00:44
MM
Ismét útra keltem, jó időben bízva,
Nyüvöm csizmám talpát, vár rám Galícia.
Przemysl városa, mely oly sokat szenvedett,
Túlélve osztrákot, oroszt és németet.
Teljes hír
Hétmérföldes csizmámban
Galíciában
Ismét útra keltem, jó időben bízva,
Nyüvöm csizmám talpát, vár rám Galícia.
Przemysl városa, mely oly sokat szenvedett,
Túlélve osztrákot, oroszt és németet.
Az elmúlt századok igazgatták sorát,
Embert nem kímélve létét birtokolták.
Európa történelme gyásszal említi,
Bár már gyógyulóban hegesedő sebei.
Szelíd békés kis hely, a San folyó két partján,
Templomok városa, nyugodtan mondhatnám.
Nem tehetem, hisz azokból csak nyolc akad,
Erőd viszont szinte lépésenként fakad.
Hatalmasok kényének kiszolgáltatva,
Létrejött az erődök, bunkerek világa.
Nagy étvágyú Habsburgok vitték a prímet,
Felásták és szétfúrták körben a vidéket.
Gigászi munkával kiépült a rendszer,
Jött a „Nagy” háború, itt veszett sok ember,
Köztük magyar fiak és a magyar apák,
Őket többé nem látta se haza, se család.
A hatalmasok elitje ebből nem tanult,
Pár év elteltével ismét bealkonyult,
Molotov és Ribbentrop paktumot kötött,
A Molotov-vonal ezután létrejött.
Most az orosz épített böszme bunkereket,
Félkörben a város egy betonrengeteg.
Ment a német gőzhenger eltaposott mindent,
Újra lángolt a város, született egy romkert.
Alig ocsúdtak fel, ismét jött az orosz,
Megszállta az országot a vörös gonosz.
Egyszer csak ideért a szabadság madara,
Terjesztett szárnyakkal száguld most magasra.
A szétlőtt, felrobbantott erődök hallgatnak,
Csendben méltósággal viselik sorsukat,
Véres küldetésük mára gyászba fordult,
Gigantikus falai közt felsejlik a múlt.
Sajnos, zugok mélyén enyészik a szemét,
Némelyek nem tisztelve holtak szellemét,
Meggyalázzák, lepiszkítják e szent helyet,
Hol egykoron még fabatkát sem ért az élet.
Véres csaták színhelye, városok sora,
Przemysl, Dukla, Gorlic és még Limanova,
Körülöttük a temetők csak szaporodtak,
Nyughelyet adva hatvankétezer magyarnak.
E csatákban elhulltak hős fiak és apák,
Értelmetlen harcokban éltüket áldozták.
Sírkertekben meghorpadt sírhantok ezerje.
Melyben testük elenyész Galícia földjében.
Szétporladó beton, elkorhadt fakereszt,
Erdőn, mezőn, hegytetőn jelzi hollétüket,
Elszorul a torok, könnybe lábad a szem,
Megnémul a szó is ezen szent helyeken.
Emlékezni kell, de nem áll meg az élet,
Hőseink mítosza tovább csak így élhet.
Csizmám, ha kopik is, csak dobogjon szívem,
Járom ősök útját, és gyújtom mécsesem.
Albert Ferenc