Egy hete még színeiben pompázott,
ember lánya ilyen csodát még látott!
Platán fákon sárga levél már a múlt,
dér apóka megcsipkedte, megfakult.
Le is dobta őrült hévvel, le veled!
Sárga levél már csak földön díszeleg.
Kopasz faág sírdogál egy keveset,
dér apóka veszi át a szerepet!
Sárga levél letörli a könnyeit,
szellő szárnyán tovább száll, de nekem int,
azt suttogja tavasszal majd itt leszek,
várjál reám, szárnyalok, mint képzelet.
Dér apóka mosolyog most csendesen,
szükség van rá, tudom, őt is szeretem,
megújítja természetet kedvesen,
tavasszal a fák mosolya szertelen!