Tegnap bágyadt kezével búcsút intett,
ma magára húzta avarszemfedőjét
az Ősz.
Régen tudatta
- ezer kis apró jellel -
hogy ez a nap majd beköszönt.
Levelezett.
Írt a cinóberbe öltözött, parádézó fáknak,
- hogy csak bámészkodik a horizonton,
hiába ragasztja az égre -
nem bír parancsolni a napsugárnak.
Nyomában fázós,
rakoncátlan fagyok járnak
és harsány idomait habzsolják
az őszbe fordult tájnak.
Élvezettel csíp a dér,
s a gubbasztó bokrokon
néhány bogyó,
pár még kapaszkodó levél
között a szél
remegő,
pókhálóba fagyott cseppeken
egy rekviem kottájából zenél.