Hétmérföldes csizmámban a Dolomitokban
Írta: gufi Dátum: November 19 2011 11:24:19
V
Még ül csizmámon az előző út pora,
Önfeledt’ készülök a következő útra.
Dél-tiroli tájra,olasz földre indulok,
Hősök nyomát rejtik ott fehér Dolomitok.
Teljes hír
Hétmérföldes csizmámban
a Dolomitokban
Még ül csizmámon az előző út pora,
Önfeledt’ készülök a következő útra.
Dél-tiroli tájra,olasz földre indulok,
Hősök nyomát rejtik ott fehér Dolomitok.
Valamikor régen így jegyzé a fáma,
Pasubio csúcsát az olasz megszállta.
Kétezer kettőszáz méter magasból
Vigyázta a szorost, hol az osztrák araszolt.
Nem jó ez így sehogy, túl sok az áldozat,
Ferenc Jóska császár parancsot osztogat.
Magyar árkász század vonul fel a hegyre,
Hogy az olasz egységet megsemmisítse.
Kompresszorok, fúrók dolgoztak serényen,
Alagutat fúrtak, s a tárna végében,
Bezsúfoltak tetemes robbanó anyagot,
Trotilba ágyaztak háromszáz gyutacsot.
A hatvan tonna töltet, amikor berobbant,
Felbődült a hegy, és gerince megroppant.
Égő gázoszlopok törtek a magasba,
Keserves kínhalál várt az olaszokra.
A komáromi század derekasan helyt állt,
Parancs teljesítve, a főhadnagy szalutált,
Ez történt ezerkilencszáztizennyolcban,
A hírhedt, értelmetlen Nagy Háborúban.
Most csodálom a tájat, bár kissé kopár,
Zöld bokor és lombos fa itt nem él meg már.
De bizony beszédes a szikrázó napban,
Mondandója ott lapul a hasadékokban.
Gyötrő suttogását hallom szemeimmel,
Megszórva a környék gránát repeszekkel.
Az ólom snapperrek szétmállva a sziklán,
Melyek szorgoskodtak az élet kioltásán.
Relikviát gyűjtve merengek a múlton,
Dátumot böngészek egy konzervdobozon,
Ezerkilencszáztizenöt bele van nyomva,
Teszem a zsákomba, bár emészti a rozsda.
Bakancsnak patkója, ringlizett bőrdarab,
Kövek, szögesdrótok, zsákom egyre dagad,
Papír közé ágyazom a havasi gyopárt,
Próbálom felfedni a kavernák titkát.
Kiszáradt a torkom, fűt e kősivatag,
Lövészárkok mélyén perzselő a nap,
Gyér növényzet között a bába pogácsa,
Kihívóan virít, de szúr, mint tűpárna.
Alpesi kökörcsin és gleccser boglárka,
Szerényen megbújik e könyörtelen tájba.
A havasi szürkebegy élelmet kutat,
Nem zavarja semmi e végtelen nyugalmat.
Fehér sziklák között béke honol ma már,
Köveken tündököl a havasi gyopár,
Hősök pihennek a sziklasírok alatt,
Némelyek csontját fehérre szítta a nap.
Gyászdallamot dúdol az erre járó szél,
Az ide tévedt madár rekviemet regél,
Névtelen hőseink napszítta vén csontja,
Belevész a hófehér Dolomitokba.
Albert Ferenc