Rejtélyes Pasubio
Írta: gufi Dátum: November 26 2011 21:11:15
MM
Fent a magas csúcson megigéző a táj,
Hófehér sziklák és selymes gyopárvirág,
Kavernák közt cikáz zúg, dalol a szellő,
Vállamon pihen egy szelíd bárányfelhő.
Teljes hír
Rejtélyes Pasubio
Hasadozó sziklák, láttátok a vihart,
A villámló felhőt, mit aknatűz kavart,
Fecskehadként rajzó gránátrepeszeket,
Szikrázón szétrobbant hófehér köveket.
Borzalmak borzalma előttetek zajlott,
Mikor a lövegek hangja felmorajlott,
Ontották a halált számlálhatatlanul,
Felkelő napfénynél, vagy ha bealkonyult.
Vagytok a szemtanúk, az hogyan történt meg,
Pasubio csúcsa kíntól megremegett,
Őrült fájdalmában utolsót vonaglott,
Hatalmas kőtömeg szamárhátra omlott.
Láthattátok mikor hősöknek vére folyt,
Mennybe menő fohász, jó istenükhöz szólt,
Ha netán valaki túlélte a csapást,
Kősziklák nyelték el szétszabdalt végtagját.
Fent a magas csúcson megigéző a táj,
Hófehér sziklák és selymes gyopárvirág,
Kavernák közt cikáz zúg, dalol a szellő,
Vállamon pihen egy szelíd bárányfelhő.
Szégyenlősen hunyom le deres pillámat,
Nehogy megláthassák szememen a fátylat,
Könnycseppjeimet, mit fájó bánatom szült,
Hiszen e Golgotán számos hős megfeszült.
Hallgatnak a kövek, de beszédes a csend,
Minden kis hasadék bús történelmet rejt.
Számtalan hőst, kiket kősziklasír takar,
Könnyezve gyászol ma olasz, osztrák, magyar.
Hajdani ellenfél mára mind jó barát,
Együtt ürítik a fájdalom poharát,
A régmúlt borzalmát közösen idézik,
Hőseik emlékét méltón dicsőítik.
Albert Ferenc