Hová tűnt szemed gyönyörű ragyogása?
Írta: hzsike Dátum: November 29 2011 10:13:24

---

V

Hol van a tűz, mely úgy tombolt
még szerelmünk hajnalán,
s parázsként izzott ontva perzselő
melegét olyan sok éjszakán?

---

Teljes hír

---

H.Gábor Erzsébet

Hova tűnt szemed gyönyörű ragyogása…

Hova tűnt szemed gyönyörű ragyogása,
melytől a tavasz előbb bújt elő,
mert hitte, hogy örökké
vele marad ez a tomboló erő.
Kacagva ölelte a fákat,
mint rétet a suttogó szél,
s a rügyeket csókolva tudta,
hogy a sorsa ez, amiért él.
A szellő szárnyra kapta vágyunk,
s repítette tengereken át,
mert óceánnyi volt az érzés,
mi ifjú szívünkben kalapált.
A nap is arany köntösébe bújt,
megérezve a nagy ünnepet,
szerelmed sose múló lázát,
a gyümölcsérlelő édes életet.
Velünk sírt az eső, ha bánat nyomta lelkünk,
és locsolta szomjas földjeink,
s mi ittuk az öröm könnyeit mohón,
táplálva, lüktető vágyaink.
Csordultig töltve is szomjasan
tudtuk, hogy múló a fájdalom,
hisz egymásnak vagyunk,
születtünk, és ez örök oltalom.
A jövő bástyái voltunk mi,
két hatalmas sziklaóriás,
amit csak az idő kezdhet ki,
de kívüle semmi más.
S e hatalmas érzelemben elbújva,
észvesztő sok örök ölelés,
eszünkbe sem jutott volna,
hogy jöhet szürkeség, feledés.
Egymásnak boldog holnapjai voltunk,
erőt adó gazdag tartalmas mák,
hittük, hogy mi leszünk majd
soha nem haló, évezredes fák.
De bensőnket kikezdte valami,
mi a kérgen még nem látható,
csak benn a legmélyén a szívnek,
fájdalmas-csendet adó.
A korhadásnak pusztulás a vége,
de álltunk, még remélve a tavaszt,
bár eszünk tudta jól, hogy lehetetlen
mi elmúlt, visszahozni azt.
Hol van a tűz, mely úgy tombolt
még szerelmünk hajnalán,
s parázsként izzott ontva perzselő
melegét olyan sok éjszakán?
Ez a hamu lenne, kesernyés szürke por,
mit bús őszi szél repít százfelé szét?
Hova tűnt, szemedből az a szép ragyogás,
mikor szerelmünk még, az egekig ért?