Decemberi életérzés
Írta: tenger Dátum: December 03 2011 14:14:12
V
Nem kellek én már senkinek,
Csak a föld pora, mely átölel,
S a barátom: A JÓISTEN
Ki könnyezve, e földről felemel.
Teljes hír
Nem kellek már senkinek
Az én nótám már lassú,
Könnyet csal a szemekbe,
Akárcsak a szomorú hattyú!
Szomorú hattyú, kinek egykor
Volt egy csodaszép, igaz párja
De jaj kegyetlen volt az élet
S egy nap, már hiába várta!
Könnye hullott, éjjel- nappal érte
Hívogatta meseszép ének hangján,
Nem sejtve még, a szomorú tényt
Nehéz szél járja át választottja hantját!
Csak várt, szíve egyre inkább árvult,
Még fájóbb lett az ő meseszép éneke,
S mindenki csak sírt ki reá nézett
Mondva: hogy lehet ilyen, az élete?
Aztán e szavak is felejtődtek gyorsan
Magára maradt, árván a szegény hattyú,
Már nem érdekelt senkit fájó éneke se,
Mondták is: Ugyan már emberek hagyjuk!
Nem kellek én már senkinek!
De tudjátok mit? E témát hagyjuk!
Ti még ma is vakok vagytok! Vakok!
Ezért nem látjátok, ki is a hattyú!
Születhet itt ezerszer ezer csillag,
Lehet mindegyiknek éles fénye,
Mégis ha rajtatok áll, nem lesz más,
Csak egy boldogtalan hattyúének!
Nem kellek én már senkinek,
Csak a föld pora, mely átölel,
S a barátom: A JÓISTEN
Ki könnyezve, e földről felemel.
Neki adom akkor egész életem
Minden nehéz, örök harcomat,
S boldog örömmel élem újra,
Szent kezét, mellyel áldja arcomat!
Akkor már nem fog fájni semmi
Mint csillag úgy ragyog majd létem,
S adja mindazoknak a nagy reményt
Kik egykor e földnek, szent porába léptek!