Minden elpusztul ez az igazság,
mert napjainkat rövidre szabták.
Hiába biztat, hazug az élet,
csak hosszú vágyunk nem ismer véget.
Jövőnkről álmot hiába szőttünk,
közeli sírunk itt van előttünk.
Mindig a jelent tapossa lábunk,
jövő titkába sohase látunk.
Érzékeink közt egy sem oly' tompa,
legyen bár övé ezernyi pompa,
miként a látás, ha messze ér is
gondolat, elme fontosabb mégis.
Ismerjük gyarló emberi voltunk,
tudjuk felettünk ítél a sorsunk.
Lehet-e boldog, vidám az ember?
Reméljük mégis, boldogabb szebb lesz.