A Sárréten
Megébreszt hajnalban egy búgó gerlepár,
Elkísér utamon az aranyló napsugár,
Araszolva horizonton egyre feljebb száll,
Hevétől föld felett a levegő már vibrál.
Kövércsövű kukoricát hizlaló szárak,
Napraforgó táblák, mint sárga alázat,
Nemzetünk kenyere magtárakban pihen,
Szalmabálák hevernek a tarlós földeken.
Békéscsaba környékén pihen a határ,
A „Viharsarokra” békés nyugalom száll.
Miközben hallgatom e beszédes csendet,
Talpalom a földet, mi adja az életet.
Mezőberényben az állomás is csendes,
Rég elfeledte a hajdani szörnyűséget,
Hatvan évvel ez előtt mi megtörténhetett,
A kommunista uralom így törvénykezett.
Kitelepítéseknek volt egyik állomása,
Családokat vitték a környező tanyákra,
Megfosztva vagyontól, emberi mivolttól,
Éltük, létük függött a befogadóktól.
A múlt emlékéből térjünk a jelenbe,
Hisz előttem a Sárrét festői szépsége.
Szabadkígyós impozáns Weinckheim kastélya,
Melyben nyárig működött egy szakközépiskola.
Többhektáros parkjában bokrok, ősi fák,
Római kert, szökőkút, énekes madárkák,
Tava kis szigettel, átívelő híddal,
Távozni kell a vendégnek napnyugtával.
Hivalkodó diadalív Ókígyós dísze,
Ferenc József és párja tiszteletére
Építteté hajdan a kastélynak ura,
Midőn császára és Sisi meglátogatta.
Széles a paletta, itt van Vésztő-Mágor,
Feltárt lelete nem csak hazánknak szól.
Őskor és Újkőkor, honunk foglalása,
A halom rétegződés bizonyíték rája.
Kevés a hírverés többet érdemelne,
Múlt nélkül az embernek nem lehet jelene.
Domb alján a parkban népi írók szobra,
Letették garasuk a nemzet asztalára.
Holt-Körösnek partján régmúltat idézve,
Nádfedeles pákászház fehérre meszelve,
Újkőkori lakóház, ezek mind vallanak,
Bizony az eleink nem barbárok voltak.
Folytatva utam, Doboz községbe érek,
Weinckheim kriptát és kápolnát „filézek,”
Százéves fák között lombkoronák alatt,
A néhai birtokosok békén nyugodnak.
Útnak túloldalán az egykori magtár,
Ybl Miklós terve műemlék lett ma már.
Romos az épület, a kolhoz mítosz műve,
Elnök és az agronómus a „lét” lenyelte.
Ne menjünk el szó nélkül Szanazug mellett,
A pihenésre vágyó itt talál bőven helyet.
Fekete és Fehér-Körös hol egymásra leltek,
Házasságuk folytán Kettős-Körös lettek.
Akármerre megyek mindenütt csak Körös,
Gyomaendrőd előtt, Sebes és Holtkörös,
Frigyre léptek itt is végleg egybe kelve,
A Hármas-Körösnek csak Körös lett a neve.
Ha már víz legyen víz, de ez már igen jó,
Gyopárosfürdőnek hatása gyógyító,
Kórságot kúrálni idilli a környezet,
Reumának, köszvénynek szinte búcsút inthet.
Bár közel nincs vége a látnivalóknak,
Búcsút intek mégis a „Viharsaroknak,”
E csodás három nap értelmesen telt el,
Az élményt, mit kaptam őrzöm szeretettel.
Albert Ferenc