Amikor elnyel majd a sírhalom,
vigyázd léptüket, őrangyalom!
Jusson majd idődből, pillants rájuk,
hogy s mint megy sorsuk, sír-e szájuk,
vívnak-e léttel, szerelemmel,
mint sorssal zúzott, pörös ember,
vagy tűrnek, hallgatnak kiegyezve,
s burokba bújnak reményt vesztve?
Miután rám dübben a sírkereszt,
Őrangyal, kedves, tedd nekem ezt!
Párkák, kik szövitek lét fonalát,
és meghúzzátok a kéz vonalát,
mint termés reményét kósza rügybe
véssétek mélyre a tenyerükbe
a hosszú élet sors, s szívvonalát,
s tündöklő fényekkel vonjátok át!
Teljesült vágyálmok apró, színes
képeit, Párkáim, ti hímzitek,
csak most kérek én, csak ezért kegyet:
szőjétek nekik a legszebbeket!