REGGEL
Víg madárfütty szárnyán száll a köd,
S mélyen búgó, lágy csellózenén,
Nyújtózkodó zsindelyek fölött
Kél a nap és szétárad a fény.
Zöld kontúrok szomjas résein
Áttörnek a ferde sugarak,
Itt a reggel, megpezsdül a szín,
S felébred a szunnyadó anyag.
Lenn a város, zaja fel nem ér,
Most indul a piaci szekér,
Rajt' a gazda meg a nagyfia.
Mint egy festmény vagy szimfónia,
Olyan teljes a harmónia.
Hallgatok. A természet beszél...
1960.