A hullámzó víz
Reggel a hullámzó vizet nézem,
ezüstös fényjátéka csillan nékem.
Háborgó folyó rohan sebesen,
az évek múlnak, telnek csendesen.
Tombol a szél, ereje tajtékot bont,
sziklát érint, csobbanva követ mos.
Fodrozódva, hömpölyögve siet tova,
a hordalékot hozó zavaros folyam.
A hullámok fölött sirály szárnyal,
csapdosva verdes... kicsi szárnnyal.
Távolban cikázó villám fénye villan,
a sötét felhők közt kialszik, elillan.
Kezed átölel, gyengéden simogat,
az érzés kettőnké, örökre itt marad.
Összefonódott a sorsunk: Ne félj!
Szívdobbanás, vágy, testünk tűzbe' ég.
Ölelsz most, kezem a kezedbe tettem,
a könnyem folyik, hogy ne lásd, elrejtem.
Könnyfátylon át éltető mosolyod látom,
gyönyörű valóság ez, érzem: nem álom.
(2010. május 16.)