Éghasítón
Írta: Hullocsillag Dátum: Február 15 2012 18:41:57
V
Könnycseppeket hullatott, mint öröksíró bánateső.
Alant egy pegazus: hullócsillag-álmokat kereső,
Kőkobak-szirten, száradó fűben, haldokló fa alatt
Csillogó tükörszemekkel bámulja a csillagokat;
Teljes hír
Körbe-körbejárt a fakó óra a kék színű Holdon;
Néha szikrázott alatta az ég, s néha pedig zordon
Könnycseppeket hullatott, mint öröksíró bánateső.
Alant egy pegazus: hullócsillag-álmokat kereső,
Kőkobak-szirten, száradó fűben, haldokló fa alatt
Csillogó tükörszemekkel bámulja a csillagokat;
Csodálkozón réveteg ámulat, s magány néma csendje.
Búra-szárnyát kitárta az éjszaka menny-amulettje.
S ekkor – hirtelen, mint villám – üstökös zúg át az égen,
Reményszív dobban és dobban az eltemetett reményben,
Napkorongba gyullad a horizont ébenkoronája;
Csivittel ébredez az álmos hajnal gyermeki bája.
Ragyogón zöld, arany, azúr lesz mind, mi éj-fekete volt:
Száz trilla s csobogás énekel ott, hol árnyék dorombolt,
S mint ezer festékbe mártott, égre lőtt sudár nyílvessző,
Illékony varázsfonatként a pirkadat szivárványt sző,
Hogy boldog, békés suttogásokba kösse a világot,
Tört lelkek talaján dajkálva megannyi új virágot.
Ki felhők által oly rég elveszett, most megtaláltatott.
Hullócsillagnyi pegazus emel ajkára szózatot,
És formál szelíd szavakká számolatlan köszönömöt,
Őszintén hálás szívvel megáldva a kapott örömöt;
Vigyázón és megbecsülve, mint legdrágább gyémánt-kincset,
Ölelvén szeretettel a jót, s feledvén a volt-nincset,
S egész lényével súgva: Szeretlek, ahogy a szív szeret;
Oly bizton, ahogy a tavasz követi a hideg telet,
Szabadon szeretlek, mint felhőbölcső a szellő dalát,
Mint mesélő erdő a benne zengő hárfa hangzatát,
Színekben lángoló napkelte az átölelt tájakat,
Szemérmesen verdeső szívhúr a tomboló vágyakat;
Szeretlek, szabadon, kristálytisztán: csillag és szivárvány,
Veled suhanok, álmodott álmoknak álmodó szárnyán;
Mert e hit-remény, e szeretet-tűz örökös törvényű.
Szeretlek, ó, éghasítón szilaj szivárványsörényű.