Halottnak a csók
Írta: GerzsenyiPetra Dátum: Február 20 2012 13:06:59
Gy
Most újra itt vagyok, csöndben, hangtalan,
Koporsóm is kidob, bolyongok hontalan.
Körülöttem elsorvad az élet, halál terem a fákon,
Nincs már maradásom ezen a szörnyű világon.
Teljes hír
Sötét, bűzös koporsó lett új lakom,
Nincs más hely a Földön, ahol alhatom.
Szörnyű magányomban egy patkánnyal osztozom,
Hogy hány éve már, magam sem tudom.
Testem ócska gyolcsban zörgő csontváz csupán,
Bár gyönyörű nő voltam valamikor hajdanán.
De az idő vasfoga kegyetlenül elbánt velem,
Szétmarcangolta testem, s elvette életem.
Most újra itt vagyok, csöndben, hangtalan,
Koporsóm is kidob, bolyongok hontalan.
Körülöttem elsorvad az élet, halál terem a fákon,
Nincs már maradásom ezen a szörnyű világon.
Már visszavágyom sötét, bűzös koporsómba,
Hogy a patkány visszafogadjon szűkös hajlékomba.
De valami nem enged, az élők közt holtan kell járnom,
Hogy lepihenjek, békét kell találnom.
Felötlik halványan, volt, akit igazán szerettem,
Az utolsó percekben is könnyes szemmel ült mellettem.
De ha él is, szörnyű rémület érné,
Ha bennem halott hitvesét felismerné.
Furcsa érzés fog el, éles hangot hord a szél,
Egy hű szerelmes halott kedveséhez beszél.
Most újra csönd van, a világ kicsinyre szűkül,
Szemeim előtt kedves szoba képe épül.
Itt a szerelmes, ki halott kedveséhez beszél,
De miért hozott ide engem a kerge szél?
Ismerősnek tűnik, s ő boldogan int felém,
Könnyes szemmel, zokogva rogy le elém.
Áldja az éget, hogy még egyszer újra láthat,
Hisz 20 éve mondja értem a végtelen imákat.
Ő tartott itt, nem enged békét lelnem,
Halott kedvesét boldogan ismeri fel bennem.
Magához ölel, csókolja csupasz koponyám,
Még így is szeret, s most csak igazán.
Karjaiban úgy érzem, végre megtaláltam, mit soká kerestem,
Régi kedvesem oldalán végre pihenhetek nyugodtan, békében.