Kint lassan üres minden ág,
Az ajtóból nézem a fenyvest,
Hulló levelek alakod rajzolják
Eszembe juttatnak, te kedvest.
Mily látomás ez, szinte félek,
Ahogy a fejem felemelem,
Talán nem is képzelt ez élet,
De egy hegy az mit észreveszek.
Nézem, a látomás megmoccan...
Egyedül vagyok, utánad vágyom,
Levelek hullnak, sóhajtok hosszan
Munkám ideköt,de helyem nem találom.
Ott az erdőn túli haza várna,
Látom miként él ott a szolganép,
Nyugat határát figyelmem tárja,
Nem jutok oda semmiképp.
Talán egyszer... egy új Napkelte jöhet
Bár napom gyorsan peregő, árva
Hulló levél takar be mindet követ
Egyedül, de reményben, még egy Őszt újra látva.