Selyemhajad Napot ragyogott,
szemed azúrkék tavában boldogság
csillogott..
hattyúnyakad büszkén emelte
formás fejed,
gömbölyű válladon
bőröd akár a bársony...
karcsú, hosszú ujjak tenyérbe simultak,
engem simogattak.
Melled halma, mint két alma
kecses termeted magaslata.
Keskeny derék,
domború tompor, combokon
hímpora illatos méznek,
ívelő lábaid megigéztek.
Tündéri léptek,
hangod édes...
Mégis: ha nézlek, ez csak a képzet
játék a múltból, mi voltál egykor...
Kócos hajad gyér ezüstje,
szürke szemed fakó színe
fénytelen...
Bőröd ráncos,
termeted is összement.
Dombok helyén völgyek süppedeznek,
lassan hordják ritka csontok, petyhüdt izmok
vánszorgó léptedet, meggörnyedt testedet.
Jaj, az idő, gonosz idő - túl jó munkát végzett,
tönkretette, lerombolta egykori szépséged.
Mégis, mégis - így szeretlek téged.