H.Gábor Erzsébet
Változó világ
Az Isten teremté’
Földet, vizet, eget,
embert is gyúrt belé,
s hintett rájuk kegyet.
Gyümölcsöt, élelmet,
magot és jószágot,
Kánaánt, kényelmet,
meleget, jóságot.
...de az ember gyarló,
mindig többet akar,
gyönge, s rosszra hajló,
keble kígyót takar.
Meg is járta nagyon,
s az Úr árván hagyta,
felbőszült egy napon,
s őket kiátkozta.
Elvett tőlük mindent,
- teremtsék meg maguk -
Felejtsétek Istent!
- zárta be a kaput.
S embernek - sajnos-
magányra ítélve,
siralmas és baljós
biz’ a földi léte.
Küszködött és harcolt,
gyűlölt és szeretett,
épített és rombolt,
gyilkolt és szenvedett.
Önző kapzsisága,
eszelősbe fordult,
nem volt igazsága
annak ki, csak koldult.
Halmozva bűnöket,
saját sírját ásta,
- nem ezért született,
erre a világra -!
Aztán Isten döntött,
- elege lett nagyon -
dühében őrjöngött,
mi végre a vagyon?
Öklével akkorát
csapott le a Földre,
hogy a nagy „alkotás”
eltűnt mindörökre.