E nap! egy csodálatos ünnep,
a hölgyeké! kik szépségükben,
virulnak, s tündökölnek.
Tündökölnek, mint a nyíló rózsa,
ami finom illatát, s szépségét ontja.
Szépségük s gyengédségük, le-vesz
a lábunkról, megbabonáznak, s
álmodozunk, a házasságunkról.
Elénk vetődnek a fiatal évek, s mellettük,
repülnek, s eltűnnek az évek.
Mindannyian külön-külön, egy tünemények,
szépségük, s okosságuk csábító,
s jönnek, a csábító remények.
Alakjuk, s szépségük, Aphroditéével,
vetekszik, s a férfi népség, a kegyeiért,
veszekszik.
Olyanok, mint az illatozó rózsák,
kik, szirmaikat, csak, nekünk ontják.
Gyermekeiket, védik mint az anya tigris,
nem félnek az áldozat-hozataltól, s
szorgosságuk, felérnek az égig.
Isten! A nőt! azért teremtette, hogy
az ember, harmóniában éljen,
s eggyé-váljon, teste-lelke.
Férfi, s Nő! Eggyé-váljon, hogy
boldogságban, békében, éljen,
s egymásra találjon.
Illatozzatok! szépséges virágok!
március szépségei, s tündököljetek,
mert elhoztátok nekünk, a szerelmet,
s az igaz boldogságot.