Depresszió
Írta: novenyke Dátum: Március 11 2012 13:15:56
V
Csak döbbenten nézek magam elé: hogy kerültem ide…
Csak ülök, s meredten bámulok a semmibe.
Nem érzem a testem, s nem érzem a szívemen a sebet,
Porig alázott az élet, mint egy kihajított ebet.
Teljes hír
Csak döbbenten nézek magam elé: hogy kerültem ide…
Csak ülök, s meredten bámulok a semmibe.
Nem érzem a testem, s nem érzem a szívemen a sebet,
Porig alázott az élet, mint egy kihajított ebet.
Megőrjít a csend, s a némaságtól ordító hangzavar,
Minden kínzó hang a fejemben csak beszélni akar.
S dühömben szétmarnám a bőröm, kiáltanék…
Gondolkodás nélkül a végtelenbe rohannék.
Elképzelem, ahogy az utam végére érek,
Nyugodt lélekkel a bitófáról az emberekre nézek.
S nem feledem a magammal hozott üzenetet:
Nem feledem, a hóhér volt ki igazán szeretett.
2011. 09. 15.