Vajon hol járok?
Írta: Nagylabu_Vereb Dátum: Január 04 2008 03:55:38
Hideg nyirkos levegöben,
Szitáló véres esöben
Teljes hír
Hideg nyirkos levegöben,
Szitáló véres esöben,
Mocsaras sárban lépkedve
Ölel körül az éj leple.
Sötét felhök mögött a hold
Színe fakó, min a holt
Böre, s a rothadó sebek
A kráterek. Add a kezed!
Vagy nem jössz velem?
Ez az út az életem,
Melyet végigjárok,
Rád most nem várok.
Egyre mélyebb, sürübb az éj,
Magamnak mondom: ne félj!
Ismeretlen helyen mászva,
Nem gondolok semmi másra.
Kopasz fák karmai hasítják
Börömet, szememben a szikrák
Pattognak. Szevedély tüze gyúl
Bennem, ahogy értem nyúl.
Szakítja testem, ahogy a mélybe
Húzna. És vajon miért ne
Engedjem, hogy elragadjon,
Létem fonala elszakadjon?
Ezen az úton térden csúszok,
Lassan felszállok, de túzok
Lelkem földhöz láncol,
Szívem csak úgy lángol.
Kiégnek az érzelmek belöle,
Fekete láng kap eröre,
És eszi komor gyászlelkemet,
Nem látsz bennem már gyermeket.
Végeláthatatlan utamban
Nem hiszek már az Uramban.
Véres könnyet hullatok,
Mocskos árokba fulladok.
Megszoktam már e létet,
Jól viselem a sötétet.
Napsugár, mi oly fényes,
Áthatolni ezen nem képes.
Körülöttem ködfelhö oly vastag,
Esélye csekély a napnak
Átjutni rajta. Ha megtenné,
A tisztaság börömet égetné.
Sürü ködben, kormos éjjel
Küszködöm a sötétséggel,
Nem látom célom, haladok elöre,
Árnyak nem engednek ki belöle.
Térden csúszva, szakadt körömmel,
Mászom elöre kínos örömmel.
Nem akarok kijutni soha innen,
Befogadott már itt minden.
Egy vagyok a komor erdövel,
Megáldott egy kínzó erövel.
Fehér lelkem nem hagyja,
Szorítja, visszafogja magamba.
Megállok, alattam tócsa büzlik,
Jó itt nekem, a levegö ízlik.
Mindenhol büzös rothadó faág,
Az lesz nekem az ágy.
Led?lök, megpihenek mára,
Felnézek a kopasz fákra.
Szememb?l a vért kiszedem,
Csendben a holdat figyelem.
Bagoly huhogás, es? hullik,
Farkas vonyítás hallik.
Az éjszakát siratja,
Ahogy a Holdat ugatja.
Alsónémedi, 2007.04.05.