H.Gábor Erzsébet
Mint parthoz óceán…
Ezerszer elhagysz, és ezerszer visszatérsz,
mint, ahogy óceán mossa a partjait,
hűséged elhagy, majd újra visszatér, ha
nyugodni vágynak féktelen, dús, habjaid.
Ezerszer meghalsz, és ezerszer megszületsz,
mint vad tarajok hátán, az a kósza szél,
mely bőszen korbácsol tajték vizeket, vagy
csak lágyan simítja, s kegyelmet így remél.
S ahogy a hullámtól kopik a sziklafal,
szokja a csendet a kipróbált türelem,
- minél csiszoltabb, annál keményebb a kő -
s bennem még kitartóbb lesz tán a szerelem.
A természet minket egymásnak teremtett,
- két örök ellentét, egy fiú s egy leány -
a másik nélkül mi csak félember vagyunk,
hozzám tartozol, mint parthoz az óceán.