A k?sivatag balladája
Írta: Neftrix Dátum: Január 04 2008 17:13:56
Az oroszlán, ki vad keserves üvöltésével
Veri fel a csendet minden éjjel.
Teljes hír
Ezüstös hold honol a k?sivatag fölött,
Az estével a sziklák közé csend költözött.
Hallgat a föld.
Csak egyvalami hangzik fel újra meg újra
Egy sikoltás, mi az estével múlva
megsz?nik
S kezd?dik a robotoló munka.
De ki az, ki íly keservesen kiált?
Kinek hangja hallik a kopár sivatagon át?
Az oroszlán az,
Ki sziklához láncolva sírja keserü dalát
újra meg újra,
Az oroszlán, ki vad keserves üvöltésével
Veri fel a csendet minden éjjel.
A hiénák voltak kik megkötözték
Kik nehéz láncait reája vetették,
túl er?s volt számukra a büszke
Feddhetetlen királyok szülöttje,
hát bezárták
A k?sivatagba,
S most messzir?l röhögnek rajta.
S az oroszlán hiába verg?dik, kiált,
Hiába remeg bele a világ,
Nem hallja senki,
Csak a hiénák, keserves-dühös zokogását:
rEresszetek! koronás zsarnokok, eresszetek el
vagy láncaim magam tépem el!r1;
Hangját elnyelik a sziklák, ordítását nem visszhangozzák.
S így telik el minden áldott éjjel,
az oroszlán vad,
keserves üvöltésével.
Láncai húsába vájnak,
megfojtják egészen
Míg a hiénák röhögnek rajta
merészen.
De a felkel? Nappal a düh is alábbhagy,
Pihegve megnyugszik a fény alatt a vadállat.
Fáradtan lerogy sziklája mellé
Láncait bámulva jobb napokat remél.
Ám amint sötétség száll a k?sivatagra,
Az oroszlán szikrát kap szívében haragra,
Ordít, de csak a hiénák röhögése válasz a szavakra.
Így megy ez, míg az oroszlán szívében
a t?z
Hamuvá nem lészen,
Így lesz ez, míg a bátorság, s az akarat
El nem t?nik a hosszú börtön-évek alatt.
S az oroszlán akarva-akaratlan, de szelídül
Szilaj lelkét megtörik a béklyók, s elt?r.