Nem kap csontot a hű korcs ma,
Részegen füstölög a zajos kis kocsma.
Nyúzottan szól a megkorosodott zene,
Nem tudja a pohár vajon visszakérdezzen-e.
A sarokban magát egy mosoly kelleti,
Megjelenése giccses, amolyan távol keleti.
A biliárdasztalon imbolyog egy fazon,
Megitta a saját árát, tiszta haszon.
Nem várt sikert arat a szkander diadal,
Gyerekes hencegés, izzadságszagú kakasviadal.
Asztalra csap a legerősebb tenyér,
Meghaladta árát az elivott kenyér.
Az önbecsapás itala fogy, vagy valami hasonló,
Elkent beszéde a földön maradt, mint a hason ló.
Reggel majd a józanság felsegíti két kezével,
Mélán bámul majd előre megfájdult eszével.
Csodálkozva néz szét a hajnali köztérre,
Nem emlékszik arca a pofon ütköztére.
S szívében a csekély lelkiismeret furdal,
Ott szól még a hasogató fülébe fúrt dal.
Bezárja dohos ajtaját a másnapos kocsma,
S talán a csontos is megkapja a hű korcs ma...