Keblében fojtott szenvedély,
szerelmes szívnek háborgása.
Lassan vonul, mint jár kevély,
ki nem gondol az elmúlásra.
Mogorva zsarnok, arra vár,
miként törjön ellenfelére,
sötét, mint bűnös, gaz betyár,
kit kísért áldozata vére.
Mérges kígyó a belseje,
fullánkja sújthat gyors halállal,
acélos kard sem bír vele,
siklik, s mögötte végzet szárnyal.
Magzat pihen zord méhében,
idők teljét ijedten várva,
bérc fölött surran sebtében,
mely büszke csúcsát belevágja.
S mert a hegy fittyet hány neki,
esküt dörög, hogy porrá zúzza,
gőgjét kegyetlen bünteti:
rászáll, hogy fény ne koszorúzza.
Szerénységet is megtanul,
ha ő vad hévvel rája támad,
s mire fölötte elvonul,
kemény sziklái szertemállnak.