Liliomok (2012.05.27.)
Írta: Vyvyen Dátum: Május 28 2012 05:28:56
H
Narancsszínű villám ível az égen fent,
Morajló dallamát hallgatom idelent,
Míg a boltozat majd megszakad hevében,
A sok könnytől, ami összegyűlt szemében.
Teljes hír
Liliomok
Narancsszínű villám ível az égen fent,
Morajló dallamát hallgatom idelent,
Míg a boltozat majd megszakad hevében,
A sok könnytől, ami összegyűlt szemében.
Áttetsző neglizsém a testemre tapad,
S a könnyáztatta bőrömre lúdbőr szalad.
Ázva ülök a szakadó eső ölén,
Egy ütött, kopott lépcsősor legtetején,
Szívemet égeti a fojtó fájdalom,
Hogy arcod már soha többé nem láthatom.
Fülelni a cseppek súlyos koppanását,
Szaporán a szikkadt földbe csapódását,
Oly jóleső, mint hajnalon a csók íze,
Melyet nem kaphatok tőled újra sose,
S már csak az emlékek maradnak ajkamon,
Hogyan csókoltál minden édes hajnalon.
Fázva a vénülő fenyő alá ülök,
S kósza, reményteli ábrándokat szülök,
Mikor még együtt voltunk ugyanitt ketten,
S ölelkeztünk a tündöklő napsütésben.
Meztelen talpunkat a fű cirógatta,
Hajunk, s arcunk pedig a szél simogatta,
S te gyengéden öleltél, karjaid között,
Ha velem voltál, belém béke költözött.
Néztük a gyémántban úszó, habos eget,
A szárnyaló, kristálycsipkés fellegeket.
Ekkor nem ábrándoztunk már semmi máson,
Csakis az álomszerű valón, s egymáson.
Lila liliomok övezte rét volt ez,
Minden vágyunkat e helyen vittük véghez,
Itt simogattad először a kézfejem,
És váltunk eggyé perzselő szerelmünkben.
Az ég búja alatt üldögélve némán,
A döntéseimet vissza nem csinálnám,
Minden úgy jó, ahogy most van, ez így helyes,
Hiába keserű, s kínzón félelmetes.
Hiányzik a mosolyod, az érintésed,
Csókod zamata, s fakózöld tekinteted,
Amivel csakis rám ragyogtál szüntelen,
Hogy boldogságot csalj elő mélyen bennem.
És sajgó szívem majd megszakad hevében,
A sok könnytől, ami összegyűlt szememben.