Jázminok tövén (Kelet szívében 4) (2012.07.08.)
Írta: Vyvyen Dátum: Július 08 2012 16:22:25
Gy
A halálomban is mindig csak téged kerestelek.
Nem adtam fel, mikor eltűnt lelkem a lángok ölén,
Mert hitem bízva pihent benned, a jázminok tövén.
Teljes hír
Jázminok tövén (Kelet szívében 4)
Fodros, rózsás mákvirágok között fejem megnyugszik.
Afgán Nap égeti perzselve az arcom,
Magányos ajkam szikkad a szárazságban,
Amíg fájdalom húzza le mindkét karom,
Hogy érezzem e létet, mint hajdanában,
S szívem megragadja, amit visszakapott,
Az életet, mit mindig is neked adott.
A fegyverek zaja némán a messzeségbe kúszik.
Riadtan nyílik fel egyik, s másik szemem.
Belém hasít a fájdalom, mi elenyész,
És emlékek, amik átjárják a lelkem.
Siető lépted után kapok: Hová mész?
Késő volna fohászkodva érted nyúlnom?
Hát ily késő volna már utánad súgnom?
Csak egyetlen szó, amit mondani tudok: Szeretlek!
Kezem magasba hág, fogásért esdekel,
Elveszett ujjaim levegőt markolnak,
Langyos fuvallat, ami szavamra felel,
S miképp a lég, akként lábaim mozognak.
Felhúz erős markod, mi enyémre simul,
Amitől szívverésem óva elnémul.
A halálomban is mindig csak téged kerestelek.
Az elhagyatott lelkem a horizonton
Pásztázta izzó árnyad, szívednek lángját,
Mi égig csapott fel, hogy bosszút fogadjon,
És vérrel áztassa a hadaknak romját.
A romokat, min újra megfogant létem,
Végső esélyt adott, neked nyújtva szívem.
Nem adtam fel, mikor eltűnt lelkem a lángok ölén.
Ábrándoztam, mily jó volna veled lenni,
Egy zöld lanka füvén az égre tekintve,
Senkit sem gyűlölve csak téged szeretni,
S elmerülni az öböl tiszta kékjébe,
És most itt vagy nekem, visszatértél hozzám,
Erősen ragadsz meg a zubbonyom ujján.
Hitem bízva pihent meg benned, a jázminok tövén.
Illatod hevesen elmémbe furakszik,
Tested melege most oltalmat nyújt nekem,
Füstös hajad selyme ujjaimra csúszik,
Kínom csak akkor múlik, ha itt vagy velem.
Hiányod volt pusztulásom, nem a halál,
Csak azt kérem, hogy mindig enyém maradjál.
Fodros, rózsás mákvirágok közt fejem megnyugodott,
S a fegyverek zaja némán a messzeségbe kúszott.
Csak egyetlen szó, amit mondani tudtam: Szeretlek!
A halálomban is mindig csak téged kerestelek.
Nem adtam fel, mikor eltűnt lelkem a lángok ölén,
Mert hitem bízva pihent benned, a jázminok tövén.