ALFRED WEBER: SZOMORÚSÁG
Írta: Szollosi David Dátum: Szeptember 04 2012 04:23:50
H
Ha munka közben kiver a verejték,
zihál a mellem, s végtagjaim fájnak,
szívem legmélyén gyakran sóhaj támad:
„Sosem sütött nap idelenn nekem még.
Teljes hír
Träurigkeit
Wenn von der Arbeit sich die Stirne feuchtet,
der Atem keuchet und die Glieder schmerzen,
dann seufze öfters ich aus tiefstem Herzen:
"Mir hat bislang kein Sonnenstrahl geleuchtet.
Ein langer, trüber Abend ist mein Leben,
kein Strahl der Freude kann ins Dunkle dringen,
ein Sklave nur der Arbeit, muss ich ringen
und doch, vergebens scheint mein ganzes Streben."
Die Schicht ist aus; ich bin beim Abendessen,
vor mir die Mutter: "Kind, du darfst nicht klagen,
noch bin ich da; drum lerne, dich zu fassen."
Und sich der ganze Groll ist nicht vergessen,
ich höre ja ein Herz noch für mich schlagen,
ich bin beliebt, bin ich da ganz vergassen?
_________________________________________________
Szomorúság
Ha munka közben kiver a verejték,
zihál a mellem, s végtagjaim fájnak,
szívem legmélyén gyakran sóhaj támad:
„Sosem sütött nap idelenn nekem még.
Bánatos, hosszú este lett a létem,
sötétbe nem jut le az öröm fénye,
csak szolgamunka van, robot önkénye,
és veszni látszik minden törekvésem.”
Lejárt a műszak; este, vacsoránál
anyám szól: „Fiam, nincs okod panaszra,
még itt vagyok, magad kell összeszedned.”
S bár minden mérgem váltig bennem ágál,
egy szívet hallok, mely értem dobog ma…
Nem vagyok veszve mégse, ha szeretnek?
___________________________________________