Tele van már minden panasszal
álmokat gyűjtünk
szárnyaként siklunk.
Nem tudom lépteim hová visznek
társul csak gondolatok szegődnek.
Visszatérsz egyszer
vállamra hajtod fejed.
Szemünkbe ködképként fények
borzongása csap fel.
Nem számít,hogy kik vagyunk
a nyugtalan vágyódásban megégtünk.
Hogy az évszakok változnak és újulnak.