Bíró László:
Emberi alom
lelkemben folyton hajlanak a fák
nehezen tűrik a jaj rohanását
s amikor a sors túl erősen fáj
mindig versek után matat a száj
vad korban vagyok emberi alom
számomra csupán vágy a nyugalom
kipróbál rajtam a lét több gyalut
ahogy a lényem pusztulásba fut
hozzám a magány most is idetart
hol a bánat bolygatja az avart
s itt a kertben bármit teszek ősszel
szememen szívemen csönd a kötszer