Egy csalódás nyugodt lázadása
Írta: nova Dátum: Január 15 2008 18:54:15
Kifordult önmagad mint ostor csattant rajtam,
Olykor fura dolgokat tud mûvelni a szeretet, igaz?
C
Teljes hír
Szép volt, jó volt olykor ez az egész,
Örültem mint kutya a farkának.
De mindig volt egy másnap vagy egy kétnapra rá,
Mikor még csak csontot sem kaptam tõled.
Most már vége van s Te ellovagoltál tõlem,
S talán csak egy óceánjáró bírná a hosszú utat.
Mert zavart önzõséged taszított el engem,
Makóból Jeruzsálembe örökre.
Olyan voltam mint egy lábtörlõ esete,
Persze figyel rá az ember, takarítja.
De ha siet, hát akkor csak gyorsan
Beletörli a sarat jó rendesen esõ után.
Kifordult önmagad mint ostor csattant rajtam,
Olykor fura dolgokat tud mûvelni a szeretet, igaz?
S épp, hogy csak december vége derengett,
Te mégis március idusát hoztad el nekem.
Fekete-fehér képed villódzik elõttem, de miért?
Könnyeid zokognak újra fülembe, de igazam volt.
Nézlek egyszerre dühösen és szeretve is,
Hibát hibára, napra nap, vesztetted el szárnyam.
S most csak így egykén ülök, meghurcolva.
Koporsószög a jobb kézben, toll a balban,
Még hozzád írom ezeket a fekete szavakat,
Mert, hogy a többi szín mostanra már elfogyott a palettáról.