H.Gábor Erzsébet
Ó te gazdag dús ölű ősz
Ó te gazdag, dús ölű ősz, ezerszínű csoda,
patinás, rőt arany! Bőséged, kegyelmed, csak ad!
Nem zengi elég óda szépséged, mostoha vagy!
Adsz, önfeláldozón, s haldokolva se kérsz soha.
Riválisod a nyár - vetekedve - mindig lehagy!
De most erőtlen les, és csodál szőlőfürt között,
hetyke büszkesége, s fénye rég messze költözött.
Nyarát bár vágyja vissza még, a példakép te vagy!
Avarruhád lágy takaró - alatta őserő -
s fölötte mézillatú gyümölcsösnek helyet adsz.
- nektárt csepegtető, gyémántos-jövőt érlelő -
Megköszönni kéne néked végre már- és mindig, azt,
a bőkezű csodát, s a szép reményre ébredő,
óaranylepelbe rejtett, biztató, szent-vigaszt.