Még ő is úgy mondta, és súgta azt nekem,
ahogy lágyan cirógatott, s ölelt szerelmesen…
Borzolta üstököm, ingem alá is bebújt
hűvösen csókolt, majd csendben meglapult,
Ő volt, az a bolondos déli szél...
Aztán hirtelen, felkelt mérgesen.
Dúlt- fúlt, meg nem érthetem,
hogy miért lett oly zavart?...
Tépett, és csavart, mindent felkavart
viharrá így vált ma, ő a bolond szél...
Végül nap sütött, fénye átszökött
felhők erdején, nevetett felém,
kedvem is vidult, ahogy kivirult…
Szebb lett az idő, és ő akkor jött elő
a lánnyá szelídült,szeleburdi szellő...
Most altatót zenél, csak nekem beszél,
vall szerelmesen, csupa érzelem.
Suttog, úgy dalol, ölembe hajol
sírja el baját, hogy csak engem... nahát,
mit nem súg nekem, ez a huncut szél!