H.Gábor Erzsébet
Múlik a „nyár”
„Égi csikón léptet a nyár”,
búzaarany szín a határ,
tarka a rét és dús a mező,
gazdagon ad most zöld legelő.
Lombok a fűzfán, parton a lány,
várja a kedvest - jön ma talán,
oly gyönyörű így félve - sután,
vágyni egy édes férfi után.
Múlik a perc, már itt van az est,
lágy sugarával tájt telefest,
most nyugodik már dől a falon,
s még elidőzvén hűl a padon.
Hallja a parton lépte neszét,
mint aki nem hisz, nézi szemét,
szíve szakad - nincs mese már,
„tarka idő szőttese száll”.
Új mese vár
„Égi csikón léptet a nyár”,
dobban a szív, izzik a táj,
napsugarán, földre üget,
csókja a láng, hetyke-tüzes.
Rezzen az ág, fürge madár,
fészke fölött - csőre kanál -
inni ad ő, szomjas e nép,
trilla a jel, hogyha elég.
Hervad a rét, szárad a lomb,
ősz szele jár, s véle a gond,
múlik a nyár - új mese vár,
„tarka idő szőttese száll”.
(Pályázati versek, adott kezdő és befejező sorokra)